2 nap Baku – Amit semmiképpen se hagyj ki!

Embertömegek ezrei rohamozták meg 2012-ben az Eurovíziós Dalfesztivál idején Azerbajdzsán fővárosát, Bakut. Azóta ez a fajta rivaldafény ugyan elhagyta a várost, de a fényes csillogásból azért elég sok maradt még itt. Arra a kérdésre próbálunk választ, illetve válaszokat találni, hogy egy mohó utazó mennyi mindent tud 48 órába belesűríteni Bakuból.

1159

Egy vasárnap reggeli kellemes sétához tökéletesek Baku macskaköves utcái. Baku egyébként a ’szél városa’. A Kaszpi-tengerről fújó élénk szél az óvárost alig érinti. Az óváros falai gyakorlatilag teljes védelmet nyújtanak a szél elől, és ezzel egy időben gyönyörű panorámát nyújtanak egy kényelmes helyi étteremből.
A standok és a helyi üzletek szinte mindenhol megtalálhatóak az óvárosban. Az antik épületeknél és a számos történelmi emlékműnél sorakozva a turisztikai csecsebecséktől kezdve egészen a nemzeti specialitásig (szőnyeg) szó szerint mindent árusítanak.

Ha van egy fix költségvetésed akkor is számtalan utcai étkezdében ehetsz, standoktól kezdve egészen a szabadtéri piacokig. Ha decemberben mennél, akkor a sült gesztenye és Azeri kávé párosát 3€ alatt megkapod, ami elég jó ár és még laktató is. Ahogy a tenger mellett lévő Neftciler Prospekti sétányon barangolsz a Sahil étterem fog szembejönni Veled. Itt azerbajdzsáni és nyugati ételeket egyaránt felszolgálnak, méghozzá egy olyan személyzet, akik amellett, hogy folyékonyan beszélik az angolt még rendkívül kedvesek és nyitottak is. Az azeri árakhoz viszonyítva ugyan nem olcsó, de mindent egybevéve igazán megéri.

A Kaszpi-tengerből halak százai érkeznek frissen minden reggel, ezzel is különlegesen egyedivé téve az azeri-kaszpi konyha ízét. Hasznos tanács a borozóknak, ha az újvilági borok híve vagy, akkor a helyi szőlőt imádni fogod. A fehér szőlő ropogós és ízletes, megtartva a helyileg termesztett gyümölcs egyéni aromáját.

A Baku óvárosában lévő Maiden Tower egy UNESCO Világörökségi műemlék. Egy csekély összegért feljuthatsz a tetejére és onnan gyönyörködhetsz Baku tengerparti részében. A torony történelme egészen a 15. századig nyúlik vissza és Azerbajdzsán egyik legkiemelkedőbb szimbólumának számít. Az ívelt, homokszínű struktúra csodálatosan fest a kaukázusi napfényben, ami nappal csak kihangsúlyozza a hely szépségét. A ’Mártírok útja’ az azeri Fekete Január és a Nagorno-Karabakh háború halottai elött állít emléket. A várostól délre egy meredek dombon található emlékmű nyújtja a város egyik legjobb panorámáját és a Flame Towers is elérhető közelségben van.

Az óvárosban levő éttermek megtartották a tradicionális hangulatukat és dizájnjukat, mivel még mindig ugyanazokat a helyi finomságokat készítik amelyeket már generációk óta. A Terrace Garden & Q-bar a személyes kedvencünk Baku-ban, melyet viszonylag nehéz megtalálni, de ha végre megtaláljuk, az mindenért kárpótol. A megközelítését amúgy nem teljesen lehetetlen megoldani, közvetlenül a jelentős azeri műemlék mögött (Maiden Tower) túl a hídon, a szőnyegeken keresztül, fel a lépcsőkön és már meg is érkeztél. A képeslapba illő látkép Baku-ról egyszerűen ellenállhatatlan. Egy azeri ’téli felmelegítőért’ igazán megéri ide betérni, ami a következőt takarja: pörkölt báránycsülökkel és egy pohár sötét színű zamatos azeri vörösbor. A terasz mindenhol üvegezett így nem korlátozza a kilátást se a Kaszpi-tengerre, se a híres környékre néző Flame Towers-re.

Az azerbajdzsániak odavannak a teáért, éppen ezért országszerte bárhol megtalálható. Általában egy kis édes süteménnyel vagy feijoa gyümölccsel tálalják. Próbáld ki a Cay Evi Tea House-t a Suleyman Rustam utcán a központi buszmegálló mellett. Ne hagyd, hogy a külső design megtévesszen – bár kívül egyszerű és letisztult, belül egy szultáni lakosztály érzetét adja. Élénk bársonnyal kipárnázva, megszámolhatatlan teafajta közül választhatsz, mindezt elfogadható áron. A személyzet több mint szívesen avat be és magyarázza el, hogy miért más és más teák illenek például a reggelhez, a délutánhoz, vagy éppen az estéhez.

A tea szervírozása is külön említésre méltó, mivel egy kis fekete kemény vaskannában hozzák ki a finom üvegcsészéket, ami alatt saját mini-melegítő berendezés található. Egy ilyen gőzölgő azeri teát kortyolgatni és csak nézni az emberek forgatagát a legjobb kora esti tevékenység, amit egy nevezetességekkel és felfedezésekkel teli nap után tehetsz.

like-post-icon