A Francia Riviéra egyik legvarázslatosabb tengerparti városában jártunk – Nincs még egy ilyen, mint Antibes

Második utazásom volt a csodálatos Francia Riviérára és Nizzából autóztunk át a körülbelül 25 percnyi távolságra lévő Antibes városába. A művészeti- és kulturális központ, egyszerre turista paradicsom és a nyugalom szigete; Picasso múzeummal, csábító fagylaltokkal és sétára csábító szűk utcákkal..

1203

Antibes és Juan-les-Pins együtt a Francia Riviéra második legnagyobb városa, melynek belvárosa ma is középkori hangulatot áraszt. Leghíresebb épülete az egykori Püspöki Palota, mely 1946-tól kezdve Picasso stúdiója volt. Ma egy csodálatos múzeum, ahol órákat lehet eltölteni a művész munkái között sétálgatva. A kiállítási tér fényes és jól átlátható, a falakot olyan fotókat láthatunk melyekről megismerhetjük a művész mindennapjait, és a Francia Riviéra hatásait festészetére.

Ha kilépünk a palota kapuján, egy kis kőlépcsősorral lejjebb a görög szentély helyére épült Cathédrale d’Antibes-t találjuk, mely okkersárga, neoklasszicista homlokzatával hódít. Magas, négyszögletes, 12. századi harangtornya a tér jelképe.

Antibes óvárosának hangulata, nem mindennapi megközelíthetősége, apró felfedeznivalói azonnal elcsábítják a látogatót, nem véletlen, hogy én is azonnal beleszerettem. A régi városkapun átlépve rögtön egy hatalmas vízzel teli kőkád állt előttünk, melyet régi szokás szerint, páran még mindig ruhamosásra használnak. Tovább sétálva a néha lejtős, néha emelkedő macskaköves utcákon Antibes szinte minden háza, utcafordulója, terecskéje és lépcsősora bír valamilyen látnivalóval – jól nyissuk ki a szemünket, ha nem szeretnénk valamit elmulszatani.

A város provence-i hangulat tagadhatatlan, csak hogy a piacot felfedezzük kell legalább két óra, bár feleakkora a hely, mint Nizzában. Zöldségek, halak, rengetegféle tapenade (olívabogyó és szardella alapú krémek) és persze a tűzön sült Socca, a helyi csicseriborsó alapú fűszeres lepény specialitás csábítja a látogatókat. Bár nem vagyok egy nagy ivó, a piac melletti különleges abszint bárba hagytam magam meginvitálni egy kóstolóra. A hely híre csak szájról szájra terjed, a Balade en Provence első ránézésre nem is néz ki másnak egy fűszerboltnál. Az üzlet hátsó részében, egy szűk lépcsősor alján, a román kori falak között azonban már ott hullámzik a poharakban az opálosan zöld, ánizsos folyadék.

Engem azonban a városon belüli város hangulata jobban megfogott, mint az erős ital. Hogy miről van szó? Egy kis közösségről Az Antibes óvárosában található Commune Libre du Safranier nevet viselő közösség egy saját kis várost alakíthatott ki az óvároson belül. A Földközi-tenger vidékén egyedülálló szabad közösséget 1966-ban hozták létre, Le Safranier néven. A régóta itt élő családok fejében már 1960-ban megszületett az ötlet a kialakításra, úgy érezték, hogy ez a kivételes történelemmel és helyszínnel megáldott város megérdemel egy olyan helyet, mely mindig megőrzi a hagyományait. Így aztán a város vezetőségével folytatott hosszú tárgyalások után, a közösség megválasztotta első polgármesterét ’66-ban; a legutóbbi 2014 óta foglalja el a posztot.

A közösség célja, hogy az itt élő emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, megtartsák szokásos ünnepségeiket és fenntartsák a városrész tradícióit. De figyeljünk, mert ha nem látjuk a sárga táblácskákat a falakon, simán besétálunk a közösség utcáiba anélkül, hogy tudnánk milyen érdekes helyen járunk. Habár, akinek kifinomultabb a szépérzéke, az rögtön látja majd, hogy a keskeny és enyhén emelkedő utcák rendezettsége és szépsége felülmúlja a város többi részét.

like-post-icon