A világ legfinomabb tradicionális édességei – Első rész

A legtöbb ember képtelen ellenállni az édességeknek, én is így vagyok ezzel, éppen ezért ha utazom igyekszem a tradicionális desszertekkel ismerkedni. Még nem kóstoltam meg az összeset, de közel járok. Íme a személyes kedvenceim első sorozata, rangsorolás nélkül.

1140

Olaszország az első utazási élményeim között volt, és azóta már számos alkalommal visszatértem ámulatba ejtő tájaira. De amennyire a látnivalók, ugyanannyira az ételei is elcsábítottak. Mikor Sorrento városában jártam követtem a hagyományokat, és reggel felkerestem egy csalogató pékséget, hogy válasszak magamnak valami apró finomságot. De nem számoltam ekkora kínálattal. Választani?! Szinte lehetetlenség volt. Csak azért a sfogliatella-nál kötöttem ki, mert ismertem a történetét.

A sokrétegű, kívül ropogós, belül töltött sütemény kagylóalakúra nyílik sütés után. Általában édes ricotta sajttal töltik meg, egy kis fahéjat és citromot hozzáadva. Ezt az ínycsiklandozó kis legyezőt eredetileg a reneszánsz idején uralkodó nemesi családoknak készítették, ezért is nevezték akkoriban sfogliatelle della nobilita, azaz a nemesek süteményének. Maga a sfogliatelle szó hajtást vagy leveleket jelent; a kész sütemény valamelyest hasonlít a hazai leveles tésztából készült édességekre. Az első ilyen tésztafélét Santa Rosa néven, 1600-ban a Santa Rosa kolostorban készítették el, mely Conca dei Marini-ben, Salerno tartományban található. Később egy nápolyi cukrászmester vette meg az eredeti receptet és 1818-ban elkezdte forgalmazni a soklevelű süteményt.

India – Gulab Jamun

Ha Indiában, vagy esetleg Srí Lankán járunk – bár a két területen eltér egymástól ez az édesség – sehol se hagyjuk ki a gulab jamun nevű jellemzően indiai desszertet. A hatalmas országban rendeget kultúra, nyelvjárás és gasztronómia keveredik, de egy dolgot szinte mindenhol felismernek és szeretnek az emberek, ez pedig nem más, mint a gulab jamun aranylóan csillogó, ragacsos kis gömböcskéi. A sűrített tej, liszt és kardamom alapú kisütött tésztagömböcskéket a legenda szerint véletlenül szolgálták fel annak a Sáh Jahan mogul uralkodónak, aki Agra városában a Taj Mahalt építtette gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége emlékére. De úgy tűnik ízlett a sáhnak a véletlen desszert, mert a rózsaesszenciával ízesített cukorszirupban megforgatott gömbök az első számú kedvencek közé tartoznak Indiában.

Németország – Rote Grütze

Bevallom őszintén ezzel a fanyar édességgel először egy késztermék formájában találkoztam. Abban az időben, amikor a magyar boltok polcain elkezdtek megjelenni a német és osztrák joghurtok, poharas desszertek. A Rote Grütze, aminek nincs pontos magyar fordítása – de nem is igazán kell neki – egy édeskés grízpuding tetején trónolt és savanykás gyümölcsös íze maga volt a csoda. Ma már mindenféle változatban fogyasztják Németországban és persze Ausztria szerte is – melegen, nyakon öntve sűrű tejszínnel, vagy vanília fagyira kanalazva, esetleg csak simán hidegen. A Rote Grütze alapja a ribizli, a szeder, az áfonya és a cseresznye, amit összefőznek egy kis cukorral, gyümölcslével és végül keményítővel besűrítik.

Ausztrália – Pavlova torta

Nálam nincs olyan desszert lista, amiben ne lenne benne a pavlova torta, vagy annak valamilyen változata. De már csak a nevéből kiindulva, sosem gondoltam volna, hogy félig meddig ausztrál édességről van szó. A viszonylag egyszerű torta alapja keményre felvert tojásfehérje és cukor, amit sütőpapírra kanalazva a sütőben inkább szárítanak, mint sütnek. A lényeg, hogy a torta kívül ropogós belül puha és levegős maradjon. A kész tortát megpakolják tejszínhabbal és mindenféle friss gyümölccsel. Mennyei! Nevét pedig arról az orosz balerináról, Anna Pavlováról kapta, aki 1920-ban Ausztrália és Új-Zéland között turnézott.

Dél-Korea – Bungeoppang

Volt szerencsém egy hetet eltölteni Dél-Korea fővárosában Szöulban, ahol az első nagy belvárosi sétám alkalmával rögtön szembe találtam magam a koreai filmekből már oly jól ismert halacska alakú „kenyérkével”, a Bungeoppang-val. A kissé megtévesztő nevű és alakú desszert érdekessége, hogy a nevén kívül semmi köze a halakhoz és az általunk ismert kenyerekhez. A Bungeoppang formájának és édes-vörösbabos töltelékének ötletét az 1930-as években vették át a koreaiak a japánoktól, a megszállás ideje alatt (az eredeti japán változat a Taiyaki – a szerk.)
A „halacska-kenyér” – ez a nevének pontos fordítása – hasonló tésztából készül, mint a belga waffel, amit egy fedeles halacska formájú gofrisütőbe öntenek. A közepébe kerül a töltelék – Szöulban szeretik a pudingos, sajtkrémes, csokis változatot is – majd arra rá még egy kis tészta. Sütés után egy kívül ropogós belül puha sütikét kapunk. Utcai falatozásra tökéletes, bár a nagy bevásárló utcákon árusított változat kicsit túlárazott, de legalább helyben készült és meleg.

like-post-icon