Üdvözlünk a Serengeti-síkságon! A világ legjobb vadmegfigyelő helyén, a Ngorongoro-kráternál

Kevesen vannak azok, akik valaha is elfelejtik az első találkozásukat a Serengetivel. Talán azért, mert olyan csodás a kilátás a Naabi domb tetejéről, a kapu bejáratának irányából; itt akkora füves területek terjeszkednek, hogy bizonyára a világ végére is elérnek. Vagy talán azért nem felejtik, mert látták, ahogy az oroszlánok a fű között cirkálnak és a sörényükbe belekap a szél. De a zebrákra is emlékezhetnek, amint Afrika ritmusát követve vonulnak. Bármi is az oka, az biztos, hogy ez a világ legkáprázatosabb vadmegfigyelő helye és a hangulata örökre velünk marad.

Koncertek, séták, képzőművészeti és sport programok a Mátrai Művészeti Napokon

Klasszikus és népzenei koncertekkel, vezetett erdei sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal, sport és gyerek programokkal várja a közönséget kilenc napon át, június 30. és július 8. között kilenc helyszínen a Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat.
(Makarska; Horvátország)

Szent helyeken Horvátországban

Ha kezünkbe vesszük az irányítást, és önállóan kelünk útra, akkor olyan kincseket is felfedezhetünk a horvát vidéken, amik mások előtt láthatatlanok maradnak.

Ellátogattunk Svájc egyik legkáprázatosabb vidékére, a Jungfraujoch régióba

A Jungfraujoch régió – melynek közepén magasodik a Jungfraujoch hegy, lábánál pedig ott lubickol a Brienzi- és a Thuni-tó között Interlaken – káprázatos vidék.
National Park (Plitvicei-tavak; Horvátország)

Horvátország legnagyobb nemzeti parkja és lélegzet elállító tórendszere, a Plitvicei-tavak nem...

Egyikünk bakancslistájáról sem hiányozhat Horvátország legnagyobb nemzeti parkja és a nevét adó csodálatosan szép Plitvicei-tavak tórendszer, mely 1979-ben kerültek fel az UNESCO Világörökségi listájára.
(Hvar-sziget; Horvátország)

Érdekelnek az UNESCO Világörökségi helyszínek? Akkor irány Horvátország, ahol egyszerre 7...

Horvátországban olyan sok UNESCO Világörökségi helyszín található, hogy egy hét sem lenne elég mindet körüljárni. De írásunkban megpróbáljuk mind a hetet bemutatni egy kicsikét, hogy mikor eljön az utazás ideje, a döntés már ne essen annyira nehezünkre.

Karintia, Ausztria legnaposabb, mediterrán tartománya!

Ha tavaszi kirándulásra, vagy nyaralásra készülünk, valószínű, hogy Ausztria, azon belül is Karintia jut eszünkbe először. Persze télen, síszezonban jóval népszerűbb a vidék, de a nyári hónapokban jó, ha egy-egy bécsi, esetleg grázi városlátogatás belefér a programunkba. Pedig a karintiai régió egy tavakkal teli mediterrán jellegű táj, alig hat órányira az olasz-osztrák- szlovén hármas határtól.

Vadregényes Ausztrália

Ausztrália egy vad és gyönyörű hely. Egy olyan földrész ahol a vörös homokvadon és a sokszínű zátonyok kifinomult városoknak és utánozhatatlan bennszülött történeteknek adnak helyet.

Ott ahol az Uvac, a Lim és a Drina kanyarog –...

Bár Szerbiának nincsen tengere, van neki megannyi gyors folyású folyója, melyek lélegzetelállító kanyonokban rohannak keresztül a vidéken. A harapnivalóan friss környezet közepén kanyargó folyók arra lettek kitalálva, hogy a bátor utazók meglovagolják őket.

Izland és Norvégia kötelező úti cél, ha félelmetesen szép természeti csodákra...

Izland egy különleges ország tele gleccserekkel, vulkánokkal és szokatlan domborzattal, míg Norvégia szépségesen félelmetes fjordjai igézik meg az utazókat. Ha Európa természeti csodáira vagyunk...