Egyre jobban halad a krasznahorkai vár újjáépítése, miután 2012-ben a teljes tetőszerkezete porrá égett

Nem kapkodják el a 2012. március 10-én leégett krasznahorkai vár felújítását, de azért haladnak a munkálatokkal. Ahogy az MTI által készített fotókon is látszik, már a belső freskók újrafestésének is nekiálltak és az Andrássy-család kriptája is tisztább és rendezettebb, mint volt.

1398
MTI Fotó: Komka Péter

Krasznahorka várát a Csetneki és Máriássy család építtette, még a 13. század második felében. Szlovákia egyik legszebb középkori váraként tartják számon még ma is. A történelmi építményben 2012. március 10-én ütött ki tűz, nem sokkal azután, hogy az előző felújítást befejezték. A szerencsétlenséget két dohányzó tizenéves figyelmetlensége okozta. A tűz következtében leégett a nemzeti örökség részét képező épület teljes tetőszerkezete, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is odaveszett – írta a sokszinuvidek.24.hu.

Fotó: MTI – Komka Péter

A tűz hat órán keresztül tartott és elemésztette a legrégebbi, gótikus palota-részt, benne Andrássy Gyula fegyvergyűjteményével. Megsérült a reneszánsz palota egy része, megrongálódott a harangtorony és a benne található három harang is. Csak a gyors tűzoltásnak köszönhető, hogy a falak nagyrészt épen maradtak. A mentésben a szlovák hadsereg is részt vett.

Fotó: MTI – Komka Péter

A 6 évvel ezelőtti katasztrófa utána az volt a fő cél, hogy visszaállítsák a vár 20. századi nagy felújítása előtti állapotát, az erődítmény vidéki nemesi lakóépület jellegét. A tűzben megsérült gyűjteményből azóta már 500-nál is több darabot sikerült restaurálni. A műhelymunkákba az egri Dobó István Múzeum munkatársai is besegítettek.

like-post-icon