Kiderült melyik lett az Év Fürdője Magyarországon!

Idén nyáron már negyedik éve, hogy közel 200 magyarországi fürdő csapott össze egymással az Év Fürdője versenyben. A három kategória győzetést most is a fürdőbe járó közönség döntötte el. Ők szavazták meg Az Év Fürdőjét, Az Év Feltörekvő Fürdőjét, és A Helyiek Kedvenc Fürdőjét is. A különböző kategóriák jelöltjeire augusztus 31-ig lehetett szavazni. Azóta kiderültek az eredmények is!

1178
Az Év Fürdője 2018 - Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel 200 fürdő versenyzett. A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. Minden évben meglepetés Tavaly a Hungarospa Hajdúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszorra is elnyerte Az Év Fürdője címet. Idén a legnagyobb kategóriának nyertese egy olyan fürdő lett, amelynek korábban már egy másik kategóriában is sikerült győznie – olvasható a sajtóközleményben.

Az Év Fürdője 2018 - Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Az Év Fürdője a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 2016-ban, Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában húzta be az első helyet. Mivel a nyertes fürdők a győzelmüket követő évben nem állhatnak rajthoz, a mórahalmi fürdő egy év kihagyás után, eddig nem látott bravúrral tért vissza a versenybe. A fürdő növekvő népszerűségét leginkább családbarát jellegének, valamint a folyamatos, környezettudatos és vendégbarát fejlesztéseinek köszönheti.

A tavalyi év végére a fürdő új épületszárnnyal is gazdagodott. A mórahalmi fürdőben négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, szaunaparkjában 14 kabin várja a vendégeket. Medencéi közül a legnépszerűbbek a csúszdás élménymedence, a gyermekpancsoló, valamint a hullámgömbbel, pezsgőágyakkal, koktélbárral rendelkező rendezvénymedence. A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint 3000 négyzetméteres fedett élményfürdő is. A gyógyfürdőben számos gyógyászati szolgáltatás is elérhető.

Az Év Fürdője kategória első tíz helyezettje a következő volt:

A fürdők véletlenszerű sorrendben láthatók, a 2018. augusztus 21-i állás szerint, de nem a szavazatok száma alapján

Gyulai Várfürdő
Gyula
Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
Sárvár
Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
Harkány
Zalakarosi Fürdő
Zalakaros
Egri Termálfürdő
Eger
Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő
Egerszalók
Miskolctapolca Barlangfürdő
Miskolctapolca
Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
Mezőkövesd
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
Mórahalom
Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ
Cserkeszőlő
like-post-icon