Koncertek, séták, képzőművészeti és sport programok a Mátrai Művészeti Napokon

Klasszikus és népzenei koncertekkel, vezetett erdei sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal, sport és gyerek programokkal várja a közönséget kilenc napon át, június 30. és július 8. között kilenc helyszínen a Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat.

1170

A programot a 15. Muzsikál az erdő sorozat keretében rendezik meg, amelynek célja, hogy a térség lakóinak, valamint az érdeklődőknek olyan aktív szabadidős lehetőségeket kínáljanak, amelyben egyformán hangsúlyos szerepet kap a természetvédelem, a fenntartható életmód és a kultúra.

A programokon több mint 500 zenész, művész, erdész, természetvédő működik majd közre és a közismert előadók mellett bemutatkoznak a térség művészei, ifjú tehetségei is. A kilenc nap alatt olyan előadók várják a látogatókat, mint például Pál István Szalonna és bandája, Csík János és a Mezzo, a Vox Mirabilis Kórus, a Misztrál együttes, Kollár-Klemencz László, Szalóki Ági, Palya Bea, az In Medias Brass rézfúvós quintett, a Muzsikás Együttes vagy a Talamba Ütőegyüttes.

Füleken részt vehetünk többek közt szakvezetéses erdei sétán és kézműves műhelyeken, de Taron és Fenyvespusztán teljesítménytúra, kézműves foglalkozások, gyermekkoncert, erdei néptáncbemutató és táncház, valamint borkóstoló is várja majd a közönséget. Mátraverebély-Szentkút pedig népi kézműves foglalkozást, interaktív folklórszínházi előadást és templomkoncertet szervez, hogy csak pár programot említsünk a sokból. Mátraalmáson az erdőgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata lesz az erdei séta témája, Szurdokpüspökiben pedig Gubis Ferenc makettkiállítása lesz látható a település nevezetességeiről, a vezetett sétán az erdei életközösségekről lesz szó.

Az abasári erdei koncerten Szokolay Dongó Balázs saját népdalfeldolgozásai mellett Bartók- és Kodály-átiratokat játszik, a Kékestetőn Lénárt László szobrászművész Az erdő üzen című kiállítása nyílik meg, Gyöngyöspatán Molnár László festőművész tárlata lesz látható, Gyöngyöstarján pedig többek közt tájfutó versenyt, ringató foglalkozást, környezettudatos divatbemutatót és erdei kerékpártúrát is rendeznek.

Mindezeken túl az összes helyszínen lesz többféle tematikájú erdei séta, számos gyerekfoglalkozás, klasszikus és népzenei koncertek, táncbemutatók az erőkben, és bemutatkoznak a helyi termékek, a térségre jellemző gasztronómiai ínyencségek egyaránt.

Ha kedvet kaptunk a Mátrai Művészeti Napok valamelyik programjához, akkor a pontosabb infókat és jegyárakat a rendezvény hivatalos honlapján megtaláljuk.

Forrás: MTI.hu

like-post-icon