A tenger szimfóniája – Útnak indult a világ egyik legnagyobb utasszállító hajója

A franciaországi Saint-Nazair kikötőjéből elindult tengerjáróhajó a Royal Caribbean International negyedik Oasis osztályú óriáshajója, melyen 4700 építőmunkás dolgozott harminchat hónapon át, hogy március 24-én reggel kihajózhasson. Jelenleg még a Földközi-tenger hullámain ringatózik.

1241

De ez nem tart sokáig, mert az úszó város március utolsó napján kiköt Barcelonában és felveszi azon utasait, akik részt vesznek egy egyszeri és megismételhetetlen túrán, érintve Firenzét, Rómát és Nápolyt. 2018. április 7-től azonban szabad a gazda; innentől kezdve bárki foglalhat helyet a hajóra. A hétnapos mediterrán utazásra egészen október végig foglalhatók jegyek.

Ahogy eddig a Royal Royal Caribbean International mindegyik hajója, a Symphony is elsősorban báziskikötője felé veszi az irány, mely nem más, mint a floridai partoknál található Miami városa. Novembertől innen indulnak majd állandó járatai.

A 65 méter magas és 362 méter széles hajó a világ legnagyobbjának számít. Az őt megelőző Harmony of the Seas az Oasis osztályú hajók netovábbja volt. Ezekben a hajókban összeolvadt a mérnöki tervezés és a Quantum osztályra jellemző bámulatos technológiai fejlettség. A Harmony – melynek Miami mellett, Fort Lauderdale-ben van a báziskikötője – háromszor magasabb a Big Bennél, hosszúságát tekintve nagyjából kétszer elfér benne a barcelonai Sagrada Familia templom és még az Eiffel-tornyot is lekörözi egy orrhosszal. Ehhez képest a 2018. március 24-én útnak idnult Symphony of the Seas 5 518 utast képes befogadni és 2759 kabinja, valamint 28 erkélyes lakosztály van. A vendégek minden kérését 2200 fős személyzet lesi.

Csak, hogy pár szót említsünk az úszó város felszereltségéről: A hatalmas kétszintes családi lakosztályokban találni házimozit és jakuzzit, a gyerekeket pedig csúszda és LEGO-fal várja. A hajón számos étterem és bár kínálja finomabbnál finomabb ételeit és koktéljait, mint például az Izumi japán étterem, a Johnny Rockets, a Mini Bites, a Jamie`s Italien vagy a Coastal Kitchen.
A finomságok mellett azonban aktívkodásra is sok lehetőség van a fedélzeten: találunk a többi között mászófalat, vízi csúszdát, korcsolyapályát és 12 ezer növénnyel felszerelt hatalmas parkot is.

Az április elején lefutó tesztutazások során véglegesítik a különböző programokat és előadásokat, de jegyeket már most érdemes megnézegetni a Royal Caribbean International honlapján. A hétnapos mediterrán kiruccanásra 793 euróért (mintegy 248 ezer forintért), lehet helyeket foglalni.

like-post-icon